Quo vadis?

Nem ismételném a leírtakat inkább folytatnám. Ma ütköztem megint, felfoghatatlan, hogy oldottam meg, minden mozdulata tudatos volt, bármi elb@szok felborulok átmegy rajtam, szerintem chiben voltam.

De ez csak egy dolog.

Jelenlegi önálló életemnek 3 pillérje van, hogy ápolóval, tornával fenntartsam ezt. Munkával megkeressem rá a pénzt. És a motorral eljussak, ahol dolgozni kell. lehet.

Alig van ápolóm, keveset tornázok és a sarkamon lévő sebre sokáig nem figyeltem így van gond. Keresem intézem és figyelek, nem mantra én tudom milyen, mikor a test kiszáll...

Munkában kurva sok a változás, nehéz a háttér, amit hozok, lassan lépdelek előre de lépdelek, és amiket tervezek jó irány, de nem vagyok a magam ura, van mit tenni és nagyon várom a tanfolyam beindulását.

És a legnehezebb a motor... imádom, ha le kéne raknom megölném magam. Jó párszor estem, elütöttek, ma ütköztem. A maitól még remegek gondolatban, semmit sem hibáztam, de ha más hülye...

Kurvára figyelek jelekre, autókra, a járda jobb lenne de járhatatlan.

Kicsit könnyebb sorsot nem adsz Istenem? Vagy legalább áruld el mennyi van a 7, 9 nem tudom miből... Esetleg tényleg Hegylakó vagyok?