Nagykorúvá válni
Többes számban érdemes használni a fiammal, hiszen abban az évben amikor született volt a balesetem, így a mi apa-fia kapcsolatunkban ennek a párhuzama része az életünknek
Szabolcs két hete 18, de hétvégén ünnepltük, ráadásul Pécsett, ami így már hogy nem lakom ott szintén felkavaró kicsit még.
Vannak dolgok amiket sosem hisszük, hogy megtörténnek, én ha időrendi sorrendbe tenném:
Nem hittem, hogy tudok élni egy ilyen baleset után
Nem hittem, hogy lesz olyan, hogy a rögbi nem a mindennapjaim része
Nem hittem, hogy a második költözés után is eljövök Pécsről
és nem hittem, hogy elválok
A Tigris is ritka állat
De vissza a 18 évre. Amikor 25 évesen megszületett a fiam a világ legboldogabb embere voltam. Lakás, jól menő vállalkozás, gyönyörű feleség, még gyönyörűbb gyermek, enyém volt a világ.
Ezt követte egy új autó, majd egy nyaraló bérlés, majd egy legénybúcsú és egy fürdés a Tiszában...
"Mi ez a part, Ahol fekszem?
Nem mozdul meg a testem"
Minden összedőlt egy pillanat alatt, és kezdhettem elölről, de koncentráljunk a Szabira. Másfél évig kórházban voltam 1-2 hetente láttam, nem tudtam vele kapcsolatban lenni. Felvenni, öltöztetni, etetni, megfogni a kezét, egyáltalán az apja lenni. Hiányzott és belehaltam, ha a közelembe volt.
Hazaköltöztem, újra tanultam az apaságot, meséltem, rajzoltam (bizony ezzel a kézzel :) ), ölelni tanultam, játszottunk a gépemen. és újra legyőzhetetlen lettem, bármennyit hajlandó voltam dolgozni érte!
Ez időben hangzott el a címben szereplő hasonlat rám :)
Együtt felnőni
Kétéves kora óta segít nekem, megtanultunk ketten is működni, játszani, kv-t főzni, vacsorát készíteni, inni adni nekem, bármit, ha Hajni nem volt jelen. Eljártam érte oviba, iskolába, utazott a székemen, és LEGO-ztunk éjjel nappal. Természet filmek, snooker, STAR WARS. Azt gondolom jobb apja lettem, mint a baleset előtti Mézes Gergely.
10 évesen már recepciózott, kérdőívet rögzített a szakdogámhoz. Az egyik, ha nem a legjobb segítőm, mindig tudja mit tudok egyedül és mikor kell ő. 15 éves volt mikor eljöttem, azóta lefolyt egykét dolog a Tiszán. Ő is nőtt, míg az én életem is csomó mindenben más irányt vett.
Most már elég nagy, hogy tényleg ellásson, így ketten bárhol lehetünk. Nem nőttünk még fel, a balesetem nagykorúsága júliusban, a fiam jövőre érettségizik. Felfoghatatlan, hogy megértem, 18 éve az intenzíven egy lyukas garast nem adtam volna ezért...
Egy dolog nem változott, bármi fáj, nehéz létezni tenni, az életem legfontosabb motivációját Mézes Szabolcsnak hívják!