Igen! Az életre!
Napok óta próbálom megfogalmazni mi a legfrusztrálóbb, legnehezebb nekem - valószínűleg sokunknak - ebben a felfordult világban.
Sokakkal hasonlóan én is sok munkámnak, pénzemnek és nyári terveimnek intettem búcsút az elmúlt időszakban. Bezárva élek 6 hete, néhány üdítő kivételtől eltekintve szinte csak reggeli és esti ápolóval találkozom. Két hónapja nem láttam a fiam, és nem tudom meddig még..
Fel se tűnt mennyire szociális lény vagyok, hiányoznak a személyes találkozások, a fizikai érintések.
Nem! A félelemre!
Mégis a legrosszabb, hogy nem tudom mit várjak, vagy miben higgyek, bízzak...
Minden nap meghallhatunk és kétségbe eshetünk a nyugat európai, amerikai számokon, főleg ha saját magyar egészségügyi tapasztalataim hozzá teszem.
Ugyan így megrázhatom a vállam a magyar helyzetet olvasva, hogy ez nincs is, mi ezt kezeljük. Beállhatok a sorba, hogy menjünk dolgozni, szabadba, bárhová!
Egy biztos kiféltem magam a vírus miatt, kiaggódtam magam a ránk váró gazdasági válság miatt!
Bármit tervez velem az öreg "kaporszakállú" az életem megélni szeretném, ölelni, csókolni, tenni és dolgozni, nem gubbasztva várni az ugyanolyan napok sorát.
Ma eveztem végre egy vállalhatót, és zene hallgatás közben szembejött ez a dal....
Túlordítva Ruzsa Magdit nekem piszok jót tett! A dalok szövege, ahogy énekel, az átvezető mondatok, gyönyörű!
ÉLNI JÓ, FÉLNI NEM, HÁT ÉLJÜNK!