Esti mese
Az elmúlt időszakban többször hallgattam mese terápiaként meséket. Nagyon jó kis vonal ez, bennem rengeteg gondolatot szabadít fel mindig. Függetlenül attól, hogy a mesélő ad e mankókat az értelmezésre vagy sem.
Tegnapi egyik mese nekem nagyon betalált, egyrészt passzolt a karanténhoz is (nyilván ezért választották), másrészt az életemre is rímelt.
Megosztom Veletek jó olvasást!
Tűz a hegyormon
Valamikor régen élt egy Arha nevű ember Addisz-Abebában. Szegény volt a családja, így hát nem volt más választása, szolgának szegődött egy gazdag kalmárhoz, Haszeihez. Igencsak gazdag ember volt ez a Haszei, mindene megvolt, amit csak pénzen vehető. Hanem a nagy jólétben bizony sokszor elfogta az unalom. Semmi nem szerzett neki örömet, torkig volt már minden földi jóval.
Egyszer egy hideg éjszakán, ahogy jeges szél süvített a hegyormok között, Haszei félig hangosan azon morfondírozott, vajon kibírna-e az ember egy éjszakát ruha nélkül a legmagasabb hegyormon, a Rideg-orom tetején, ahol a legvadabb szelek nyargalnak.
- Még fogadást is kötnék, hogy senki nem bírja ki élve - mondta csak úgy magának.
Meghallotta ezt Arha, és így szólt:
- Én meg azt hiszem, hogy egy bátor, erős ember kibírná. Állnám is a fogadást, de tudod jól, hogy ha veszítek, nem tudok fizetni, hiszen semmi nincsen.
- Ha olyan biztos vagy a dolgodban, én fogadok veled - felelte Haszei. - Ha kibírsz egy éjszakát étlen-szomjan, mezítelenül a Rideg-orom tetején, adok neked egy jó darab földet, jószágot és egy házacskát. De jól vigyázz: sem leülnöd, sem tüzet gyújtanod nem szabad! Arha alig akart hinni a fülének, hogy ilyen gazdag ajándékhoz juthat. Nem sokat teketóriázott, menten ráállt az alkura.
- No akkor holnap fölmászom az oromra.
Folytatás
Ha már kimondta, bizony nem másíthatta meg a szavát. Pedig félt a kemény próbától. Reggel aztán elment egy bölcs öreghez és elmondta neki, milyen fogadást kötött a gazdájával. Az öreg türelmesen végig hallgatta, aztán így szólt:
- Ne félj, majd én segítek neked. A Rideg-orommal szemközt van egy másik szikla. Este, ha a nap lenyugszik, fölmegyek oda és tüzet rakok, úgy hogy láthasd a Rideg-oromról. Éjszaka nézd az én tüzemet és gondolj a lángok melegére, és ne hagyd, hogy a sötétség ereje legyőzzön. Akkor kiállod a próbát, akármilyen jeges szél korbácsol egész éjjel. Arha hálás köszönetet mondott az öregnek. Amint lement a nap, elindult a Rideg-orom felé, Haszei pedig szolgákat küldött a nyomába, hogy szemmel tartsák, nem csal-e. Amikor leszállt az éjszaka, Arha levetkőzött és kiállt a metsző, hideg szélbe, amely egyre erősebben zúgott a sziklák között. Aztán távol, a völgy másik végén aprócska vörös fényt pillantott meg. Öreg barátja gyújtotta meg a tüzet. A szél erősödött, átjárta csontjait, szinte jéggé dermesztette Arhát. De ő csak állt rendületlenül, és egyre a távoli fénypontot nézte. Úgy érezte, soha többé nem tud felmelegedni. De lassan-lassan beköszöntött a hajnal. Amint az első fénysugár megcsillant a sziklákon, Arha felöltötte a ruháját dermedt tagjaira és hazaindult.
Haszei alig akart hinni a szemének, amikor szolgáját épen viszontlátta.
- Kemény ember vagy! - Fordult Arhához. - Hogy bírtad ki?
- Egy távoli hegyormon tűz lobogott, azt néztem egész éjjel - felelte Arha.
- Micsoda?! - Kiáltott Haszei. - Akkor elvesztetted a fogadást, hiszen a tűz mentette meg az életedet!
- De az a tűz nagyon messze volt - tiltakozott Arha -, nem melegíthetett engem! - Nem adok földet! Nem teljesítetted a feltételeket! - Zárta le a vitát Haszei.
Nagyon elbúsult Arha. Bánatában elment Hajluhoz, aki jószívű, igazságos ember hírében állott, és a segítségét kérte.
- Ne búsulj - mondta Hajlu. - Bízd rám a dolgot.
Hajlu néhány nap múlva nagy lakomát csapott, ahová Haszeit is meghívta. A vendégek letelepedtek és beszélgetni kezdtek. Hamarosan ínycsiklandó ételek illattal töltötte be a termet. A vendégek nagyot szippantottak belőle és nőttön-nőtt az étvágyuk. Lassan beesteledett, de az ebédet még mindig nem hozták. Csak várták, hogy végre behordják a tálakat, de ételnek nyomát sem látták. A vendégek akkor összesúgtak: miféle lakoma ez, ahol egy falatot se kapunk? Végül Haszei megelégelte a várakozást és így szólt:
- Mi dolog ez, Hajlu? Ebédre hívtál bennünket, és itt ülünk étlen-szomjan órák óta!
- Hát nem érzitek az ételek fölséges illatát? - Kérdezte Hajlu csodálkozó arccal.
- Érezzük de azzal nem lakunk jól! A levegőt szimatolni, meg enni - az két külön dolog!
- Hát egy távoli égő tűznél föl lehet-e melegedni a Rideg-orom tetején? Ha Arhát a messzi sziklaormon lobogó tűz melegítette föl, akkor ti is jóllaktok az ételek illatával.
A vendégek elismerték, hogy bizony igaza van. Haszei is megköszönte a bölcs példát, és így szólt:
- Arha mától fogva szabad, és földet, jószágot, házat kap tőlem, mert megérdemli.
Hajlu akkor behordatta tálakat és gazdagon megvendégelte a házába gyűlteket.