100 éves lenne Tata...

Ültem egy kávézóban randira várva és a nagy érdeklődés miatt összeomlott az EMT versenyregisztrációs oldala. Egy elképesztő tűzoltás után orvosoltunk mindent, azóta sem utolért csúcs regisztrációt  hozott az az évi egyéni verseny, amit abban az évben két nemzetközi csapatverseny követett, akkor indult munkakapcsolatom mostani társammal, megérkeztem a nemzetközi szintérre. Most, hogy a pandémia, tavaly nem tudtam, idén online versenyt rendezek újra és újra megtapasztalom mennyire fontos ez nekem. Érzelmileg legalább annyira, mint anyagilag.   

Ekkor már majdnem 4 éve elment nagyapám, aki ma 1921. február 18.-án született 100 éve! Az egyetlen felmenőm, akihez csak pozitív emlékek fűznek, nagyon szerettem és nagyon szeretett. Milliószor mentem hozzá egyedül, vagy barátokkal. Ő tanított meg ultizni (az egyetlen ember a világon, aki mellől sosem álltam fel győztesen az asztaltól), Rejtő Jenő szeretetére. Bármit kérhettem mindig megkaptam, ha elmondtam miért kérem.

Egyszer megérkeztünk hozzájuk hárman bátyám, Mao és én, napok óta nem ettünk rendesen, nem szóltunk, hogy megyünk. Csülköt kértünk pékné módra, Cserébe ultiztunk.

Mióta béna vagyok rosszul vagyok a melegtől, egyszer autóból szálltunk ki anyáméknál - már ott lakott - félájultan. Meglátott, szólt mostoha apámnak. "Laci lehet ebbe az autóba klímát szerelni? Ha igen vidd el és intézd. Nem, nem számít mennyibe kerül" Másnap már beszerelt légkondival indultunk haza.

É megannyi megköszönt, vagy meg sem köszönt emlék...