Ami nem öl meg az megerősít...

2020.05.08

Talán nincs mondás, amit ennél jobban utálok, esetleg az "Isten mindenkire annyit rak, amennyit elbír" és a "Nincs lehetetlen, csak gyenge akarat" versenyezhet vele..

Ennek ellenére ez jutott eszembe, az elmúlt bő egy hétből, hiszen kb túléltem ezt is. 

2015 májusában rendeztem meg először a nemzetközi CrossFit versenyem, azóta minden május erről szólt, eddig... 

2020 újratervezés alatt

Eddig, hiszen az idei évet átírta ez az a rosszul sikerült Black Mirror évad és minden, terv, vágy, munka, stb a bizonytalanságba esett.

Az idei EMT júniusban lett volna, de már a kvalifikációt sem tudtuk megtartani, illetve befejezni. Egy bizonytalan október eleji időpont a vészterv, de nagyon nehéz jelenleg ebben a szakmában előre látni, ebben is.

Így jött el ez a hét..

Amikor is saját és baráti Facebook emlékeztetők sora lepte el a falam, hogy mi történt melyik évben a versenyen.

Ilyenkor jövök rá, mennyire nem csak munka ez nekem, hanem szerelem. A semmiből építettem egy brandet, ami azóta érik, fejlődik, vagy épp visszalép.Legtöbbet talán Károlyi Laci tudna még mesélni róla hiszen, az első FB poszttól kezdve a ő keze nyoma millió átbeszélt óra következménye!

De ez engem most kinyír...

Nézem a képeket egyrészt feltolulnak emlékek, kapcsolatok, élethelyzetek. Vannak jó és felfoghatatlan pillanatok. Szövődtek barátságok és értek csalódások.

Másrészt idén egyenlőre nincs semmi, és ez így minden kép egy tőrdöfés, amivel élni menni kell tovább.

Világ életemben arra vágytam, hogy letegyek valamit az asztalra, amire a szeretteim büszkék, ez a verseny ilyen, és nagyon várom a startpisztolyt, hogy folytathassuk az idei évet.

Addig is, ha már idézettel kezdtem, fejezem is azzal:

"Emberi törvény kibírni mindent és menni tovább. Még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák" Hemingway 

© 2019 Mézes Gergely.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el