27 éve rugby hey!
Egy ideje nem a mindennapom része a rögbi, nagyon sok éven át azonban mindenekfelett állt! 1992. augusztus elsején mentem le először edzeni Battára, hogy pár hét múlva a Fehérvár kupán a Szentpétervár ellen bizonyítsam nem vagyok második soros :)
Nem voltam túl jó játékos, 10 éves pályafutásomból 7 et a keresztszalagszakadásom után játszottam, talán a másodosztályban tudtam kiemelkedően teljesíteni. 3 klub, edzőség, klubvezetés, 2 meccs a válogatott stábjában, és egy két cím a vitrinben.
Mit adott nekem akkor a rögbi?
Mindent. Hogy életben maradtam 16 évesen, hogy volt hová tartoznom. Életre szóló barátságokat, olyanokat, amik sokszor felfoghatatlanok.
Van barátom, akivel napi kapcsolatban vagyok, van kinek a tanúja voltam, és van rengeteg rögbis, akivel ha találkozunk utcán, koncerten vagy meccsen, olyan mintha a pályán lennénk.
Visszamenni székben Pécsre edzőnek személyes rehabilitációm egyik legkomolyabb lépése. Eljárni edzésre, meccsre, kocsmázni, az a fiatal gimis társaság közben felnőtt, de kurva sokat köszönhetek nekik. Ugyanúgy azoknak, akikkel még együtt játszottam ott és máshol is!
Feleségem, amikor még együtt éltünk elfogadta kb, hogy a rögbi sokszor mindenek felett van. Egyszer húsvétkor Szentesről Pécsre ment haza, Kecskeméten defektet kapott, felhívott tudok e segíteni (kórházban voltam).
Felhívtam Szundyt, azonnal elment kicserélte a kereket, keresett gumist, aki megcsinálja a rosszat!
Nekem ez a rögbi!