100 éve megosztva
Talán mindenki számára ismert 1920 június 4.-én az elvesztett I. Világháború után darabolták fel Magyarországot.
Gimnazista ballagásomon, mondjuk úgy félhangosan hozzáénekeltem ezt a versszakot:
Ballag már a vén diák - tovább
Keresve szebb és jobb hazát - tovább.
Ez út hazámba nem vezet
Nagy Magyarország elveszett!
Tovább, tovább, tovább
Hazátlan lett a vén diák!
És koromnál fogva, aktív sportolóként magyarnak lenni főleg lázadást jelentett...
Balsors, ami régen tép
DE kurva régen... 8.-ban április 4.-én tüntetőleg nem vettem fel piros nyakkendő, 1990 volt, intőt kaptam. Volt hogy verekedtem azért, mert valaki nem állt fel a Himnusz alatt, a "büntetésem" házasság lett... :D
A legtöbb élményem sporthoz köthető, játékosként egyszer (U18, Horvátország), a válogatott stábjában dolgozva szintén egyszer (felnőtt válogatott, Izrael) könnyezhettem, mindkét pillanat meghatározó a rögbiben nekem. És szinte minden buli éjszaka Székely Himnusszal és egyéb nacionalista dalokkal (is) volt tarkítva sajnos vagy nem sajnos...
Szurkolóként egyszerűbb egy magyar-román, vagy magyar-szlovák párharc minden sportban ÉLET-HALÁL, vallom síró román női kézisnél szebb látvány kevés van! És szinte minden sportágunk nemzeti megmérettetését követem.
Egy helyen nem tudom kezelni, hogy magyar vagyok a mindennapi életben. Annyi seb és annyi érdek itatja át kis hazánkat, ha kiteszek egy magyar zászlót, vagy kokárdát besorolnak valahova, ha nem azért....
Egyszer megérni, hogy úgy és annyira legyek magyar, ahogy én szeretnék, és találni valakit, aki elvisz engem Erdélybe, én ezt kívánom 100.-ra!